A tubularis mellről

Tubularis mell

Jól tudjuk, hogy minden kornak megvan a maga szépségideálja, és ez sajnos nem kíméli azokat, akik önhibájukon kívül nem felelnek meg a magasztalt esztétikai értékeknek. Ugyanakkor a társadalom nyomása, amely arra ösztönzi a nőket, hogy legalább közelítsenek ehhez az ideálhoz, minden időszakban nagy volt, de talán napjainkban minden eddigit felülmúl.

A tubuláris, vagy csőmell a tudomány mai állása szerint a méhen belüli fejlődés során a szikzacskó becsípődésének következtében alakul ki. Olyan szélsőségesen eltér minden esztétikai normától, sőt akár elfogadható külalaktól is, hogy akinek ezzel kell együtt élnie, gyakran igen komoly lelki és önbizalmi válságba kerül miatta, párkapcsolatai sikertelenné válnak. A szépségbeli hiányosságok mellett egészségügyi kellemetlenségek forrása is lehet.

Mi az a tubularis mell (csőmell)?

A szűk alapterületű, mindenhol azonos átmérőjű, elnyúló (cső) formájú, gyakran nagy bimbóudvarral és kiemelkedő mellbimbókkal rendelkező melleket nevezzük így. A tubuláris mellek általában távol ülnek egymástól, mellszövetük kevés, alakjuk lógó, hiszen a cső forma messze elnyúlik a testtől. Gyakori a két mell közötti aszimmetria, ami a mell összes paraméterét érinti: vastagság, hosszúság, bimbó- és bimbóudvar mérete, a bimbók kiemelkedése.
Tagadhatatlan, hogy ezek semmilyen szinten nem felelnek meg a korunkban jellemző szépségideálnak (alma mell – nagy kerek alapterületen egymáshoz aránylag közel ülő gömbölyded forma), de nem csak ez a hátrányuk.

A rendkívül kis alapú mellforma az alsó részen összepréseli a mirigyszöveteket, ami rossz keringéshez, sorvadáshoz is vezethet, a fölső részen torlódó szövetek a „cső” végén kiemelkedésre késztetik a mellbimbót. Ez gyakran szoptatási nehézségeket okoz. A mell mérete, alakja és aszimmetriája gyakran önértékelési zavarok forrásává válik.

Tubularis mellkorrekció: a műtét előtt és utána 1 évvel (Bővebben)

Korrekciós lehetőségek

A mell átalakítása előtt a páciensnek döntenie kell arról, hogy szeretné-e implantátum behelyezését. Ha implantátum nélkül kell a korrekciót elvégezni, akkor a mell alapterületének megnagyobbítása, az összeszorult mellszövet fellazítása, az esetleges megereszkedés felvarrása, a mellbimbóudvar normál méretűvé alakítása a teendő.
Implantátum behelyezésével (legtöbbször ennél a problémánál csepp alakút használnak) nagyon szépen korrigálható a mell alakja, ugyanakkor ebben az esetben is szükség van az alap kibővítésére. A mellszövetet ilyenkor az implantátum köré terítik, majd végül a bimbóudvar esztétikai korrekciója következik.

Ha a két mell között nagy az eltérés, könnyen előfordulhat, hogy különféle beavatkozások válnak szükségessé az egyik és a másik oldalon.

Tubularis mellkorrekció: a műtét előtt és utána 5 hónappal (Bővebben)

Mivel a mell a nőiesség szimbóluma, mind a nő, mind a férfi számára, ezért az ezeket érintő ilyen mértékű deformitás aláássa mind a kiegyensúlyozott párkapcsolat, mind az örömmel megélt szexuális élet kialakításának lehetőségét. A probléma kezelése során nagyon fontos szerepet játszik az orvos részéről a tapintat és az együttérzés, amely a szakmai tudás mellett intenzíven támogatja nem csak a test, hanem a lélek gyógyulását is.

Szakorvosunk, dr. Lévay Bernadett nagy szakmai tapasztalattal és emberséggel áll a Te rendelkezésedre is!
Gyere el hozzánk, vegyél részt egy konzultáción, amely még semmire nem kötelez, de megnyitja az utat a tinédzserkorod óta cipelt súlyos problémádnak megoldása előtt!

Visszajelzés

Oszd meg velünk véleményedet, gondolataidat a cikkel kapcsolatban. Ha tetszett a cikkünk, és új kérdések merültek fel benned, vagy volna más téma is, amire már régóta kíváncsi vagy, akkor írj nekünk!

Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Kapcsolatfelvétel

A kapcsolatot szakorvosunk,
Dr. Lévay Bernadett veszi fel Veled! Szakorvosunk általában 24 órán belül válaszolaz e-mailekre és SMS-ekre!

Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Fotó küldése

Küldd el fotóidat, hogy a személyes találkozást megelőzően, utazás nélkül is hozzájuthass egy előzetes szakvéleményhez.

    Nők akik a házasságuk áldozatai lettek

    Nők akik a házasságuk áldozatai lettek

    Indiában sok férj úgy próbál megválni feleségétől, hogy leönti a nőt kerozinnal és felgyújtja Forrás: Magyar Nemzet cikke, Szerző: Tar Hajnalka Égési sérült túlélőknek nyújt segítő kezet az a missziós csapat, amely 2013 óta jár vissza Indiába, hogy a többségében...