Tíznapos misszióra utazott Indiába dr. Lévay Bernadett az Országos Onkológiai Intézet orvosa, plasztikai sebész, hogy helyi égési sérülteken segíthessen. A küldetés alatt a kiutazó két orvoscsapat összesen mintegy negyven beteget operált meg, főként az arcukon, felső végtagokon sérült asszonyokat. A doktornő elmondása szerint a helyiek bizalommal fogadták.
Dr. Lévay Bernadett november 14-től 24-ig Indiában tartózkodott öt külföldi, finn, kolumbiai, amerikai és német orvoskollégájával, hogy segíthessenek a helyi betegeken. Két orvoscsapat végezte a műtéteket, az egyik Mumbaiban, a másik (a magyar orvosnőé) pedig Aurangabadban. A missziót az IPRAS (International Confederation of Plastic, Reconstructive and Aesthetic Surgery, azaz Plasztikai Sebész Társaságok Nemzetközi Szövetsége) által támogatott nemzetközi alapítvány, a Women For Women szervezte. A doktornő vett már részt hasonló küldetésen, 2012-ben Kenyában, amelyet szintén a szövetség szervezett. Az orvost a szövetség vezetői hívták meg a misszióra, miután több szakmai kongresszuson is találkoztak vele, és meggyőzte őket szakértelmével.
A helyiek bizalommal fogadták az orvoscsapatot
Mivel India az egyik legnépesebb ország, többször szervezett már ide missziót az IPRAS. Rengeteg az égett, deformált arcú, testű beteg, akin segíthetnek a szakemberek. Az orvosok a küldetés során összesen mintegy negyven beteget műtöttek meg: főként égési sérült asszonyokat, akiket saját rokonaik, férjük vagy annak szülei égettek meg forró vízzel vagy kerozinnal, hogy a férj új házasságot köthessen.
Áldatlan állapotok
Dr. Lévay Bernadett elmondása szerint a helyi magánklinikán és úgy egyáltalán az országban áldatlan állapotok és nagy szegénység uralkodik, de ezekért a kellemetlenségekért kárpótolta őket a betegek hálája. A helyiek ugyanis bizalommal fogadták őket, vidáman fényképezkedtek velük, és nagyon hálásak voltak, hogy térítésmentesen hozzájuthattak a helyreállító műtétekhez. A megoperált asszonyoknak főként az arcuk, a mellkasuk, a válluk, a karjuk és a kezük égett meg, sokszor olyannyira, hogy az érintett testrészt nem is tudták használni. A plasztikai műtét jóvoltából jelentősen javulhatott az életminőségük.
Az orvosnő itthon rákos betegeken is segít
Dr. Lévay Bernadett az első magyar doktornő, aki EBOPRAS szakvizsgával rendelkezik (European Board of Plastic Reconstructive and Aesthetic Surgery, azaz Európai Plasztikai, Rekonstrukciós és Esztétikai Sebészeti Szakvizsga), így nemcsak Magyarországon végezhet plasztikai műtéteket. Jelenleg a drLBeauty plasztikai sebészet mellett az Országos Onkológiai Intézet Fej-nyak Sebészeti Osztályán dolgozik sebészként, ahol rákos betegek fej-nyak műtéteit, illetve a műtétek utáni helyreállítást végzi. Emellett pedig a Semmelweis Egyetemen oktat; az alapvető műtéti technikák gyakorlatát tanítja.
A fotókat készítette: dr. Lévay Bernadett és az orvoscsapat tagjai
A cikk és a képek szabadon felhasználhatóak a forrás megjelölésével.
Médiamegjelenések
RTL Klub, 8:08 – Minden reggel, 2013. december 11.
90.9 Jazzy és Klasszik Rádió 92.1, Női Szellem, 2013. december 19. és december 22.