Az implantátumokkal történő mellnagyobbításról sok helyen, sok különböző információt olvashatunk. Mi most megalkottunk egy olyan összefoglalást, ami kiemeli és összegyűjti ebből az áradatból a mellimplantátumokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, például a megjelenésükről, funkcióikról, és velejáróikról. Mindezt egy kis történelemmel tettük színesebbé, valamint a legfontosabb kockázatokat is ismertetjük, melyekkel feltétlenül szükséges számolni.
A történelem során az első módszer a mellnagyobbításra a paraffin emlőbe történő befecskendezése volt, de ez a megoldás kezdetlegessége miatt sok szövődményt okozott, és az életminőség romlásával is járt.
A fejlődés következő lépcsőfokát a szilikon felfedezése jelentette az 1960-as években. Ezt követően sikerült bevezetni a szilikonból készült implantátum használatát a plasztikai sebészet területén. Ennek az új anyagnak az alapmolekulája a dimethyl- xyloxán, melyet polimerizációs eljárással sokszorosítanak, így állítva elő a szilikont, az implantátumok alapanyagát.
Természetesen a kezdeti szilikon implantátumokhoz képest a maiak egy hosszú fejlődési folyamaton mentek keresztül, így éveken át egyre jobb minőségűvé kísérletezték ki és ezáltal egyre biztonságosabbá is tették őket. Ez vezetett ahhoz is, hogy az implantátumok új funkciót is betölthessenek, hiszen ma nem csak a mell méretének növelésénél alkalmazzuk, hanem a mellek formájának alakításában is.
Az implantáció sikerének és mind nagyobb elfogadottságának köszönhetően a történelem során komoly társadalomszemléleti változás ment végbe. Ennek köszönhetően korábban általában 200, maximum 300 cm3 méretű implantátumok használata kielégítette az akkori igényeket, addig manapság a dupla ekkora méretű implantátumok behelyezése is bevett gyakorlattá vált. A kizárólag esztétikai indíttatású beavatkozásokon túl az implantátummal sok esetben lehetőségünk van rá, hogy bizonyos fejlődési rendellenességeket is korrigáljunk, mint pl. az emlő aszimmetria, vagy az emlőszövet teljes hiányának pótlása, valamint az emlő rekonstrukciós beavatkozások jó részében is használatosak.

Ma már nagyon sok különböző implantátum termékkel találkozhatunk a piacon, így ennek megfelelően rengeteg cég foglalkozik ezek gyártásával. Fontos azonban, hogy, mielőtt választunk ezek közül, kérjük ki sebészünktől az erre vonatkozó szakmai ajánlást, vagy bizonyos márkák esetén győződjünk meg róla, hogy rendelkezik-e FDA engedéllyel (amerikai minőségellenőrző rendszer), megkapták-e a tanúsítványt. Bizonyosodjunk meg róla, hogy a kínált implantátum jó minőségű, garanciális termék. Mi, a drLBeauty plasztikai sebészeten a több évtizedes múlttal és élethosszig tartó garanciával rendelkező, a legmagasabb szakmai elvárásoknak is megfelelő Allergan és Mentor típusú amerikai implantátumokat használjuk, melyeket a legjobb termékek között tartja sebészetünk számon a piacon, hiszen ez idáig sosem kaptunk reklamációt.
A termékek sokszínűségét tekintve megjelenésükben alapvetően két formát különböztetünk meg, aszerint, hogy kerek-, vagy anatómiai- (csepp) alakúak. E két forma két különböző funkciót tölt be, az egyik növeli a mellméretet, a másik pedig formázza a mellet. A kerek implantátumok profil szerint lehetnek alacsony, közepes, magas, vagy extra magasak az implantátum magassága szerint, illetve a csepp alakúak is lehetnek különböző profil-méretűek, és hosszúságúak. Továbbá felszínük lehet sima, vagy érdes, illetve poliuretán habbal borított is lehet. Felépítésüket tekintve belsejük só-, vagy gél töltetű lehet, a gél sűrűsége, állaga szerint is különbözhet az egyes cégektől függően.
Magyarországon leginkább a kohezív géllel töltött implantátumokat alkalmazzuk, amelyek belső tartalma nem folyékony, hanem sokkal inkább kocsonyás állagú, így sérülés esetén sem folyik ki a héjból, tehát sokkal biztonságosabb.
Az implantátum méretének kiválasztását mindig az egyéni igények, és körülmények befolyásolják. A legfontosabb szempontok, melyeket figyelembe veszünk a döntéshozatalban: a páciens kérése, mellkasának mérete és szélessége, a meglévő mirigyállomány vastagsága és tömege, és néhány egyedi anatómiai adottság.
Az implantátumok beültetése történhet csak mirigyállomány alá, csak izom alá, vagy dual plane technikával, azaz a felső részt az izom is, az alsó részt pedig a mirigyállomány is fedi. Erről a módszerről többet is megtudhatsz honlapunkon a Mellnagyobbítás oldalunkon.
A beavatkozás fiziológiás hatásait tekintve a szervezetben a következő folyamat is végbemehet. A műtétet követően az implantátum körül tok képződik, mely egy teljesen természetes folyamat, de bizonyos esetekben előfordul, hogy megvastagszik, megkeményedik, és ez kellemetlenséget, fájdalmat, ritkán szövődményeket okozhat. Ezen következmények kiszűrése, és kezelése a szolgáltatás részét képezi, tehát a műtétet követő kontrollok alkalmaival garanciálisan történik kezelésük, és az esetlegesen fellépő problémák elhárítása is. Ezért nagyon fontos, hogy ha azt vesszük észre, hogy az implantálást követően mellünk fájdalmas, deformált, vagy kemény, akkor valószínűleg a fenti esettel, azaz a kapszuláris kontraktúra jelenségével állunk szemben, melyet a betegnek saját érdekében jeleznie kell az orvos felé. Ennek több fokozata is előfordulhat, és amennyiben súlyos, akkor műtéti úton a tokot el kell távolítani részlegesen vagy teljesen, de sokszor elég csak behasítani, hogy az implantátumnak ismét teret adjunk.
A mellimplantátumok bár folyamatosan fejlődnek, és a gyártó cégek mindig kiküszöbölik az észlelt hibákat annak érdekében, hogy azok mind megbízhatóbbak, strapabíróbbak, és veszélytelenebbek legyenek, a tok-képződés egyike a velejáró problémáknak, melyeket az implantátum beültetés hordozhat. Ezt eddig nem sikerült kiküszöbölni, és a test anatómiájából adódóan ezzel mindenkinek számolnia kell, aki implantátum beültetést szeretne.
Nagyon ritka esetben előfordulhat, hogy mellnagyobbítás után a seben keresztül súlyosabb fertőzés kerül az üregbe, és ez befertőződik, ekkor viszont tanácsos néhány hónapra az implantátumot eltávolítani, megvárni, amíg a gyulladás megszűnik, és ezt követően ismételten visszahelyezni.
A Mentor típusú implantátum, melyet sebészetünkön használunk, élethosszig tartó garanciát biztosít termékeire, tehát pácienseinknek a maximális biztonságot szolgáltatjuk. Ezek a termékek magas minőségüknek köszönhetően sosem szorulnak cserére. Amennyiben az implantátummal mégis gond adódna, melynek kialakulása a páciensnek nem felróható, abban az esetben a gyártó állja az új implantátum költségét, valamint a műtéti költséget is!